| A vezetői motiváció elmélete sokakat foglalkoztat, még érdemben is sokat lehet róla beszélni. De attól még mert Maslow,
vagy Herzberg tanai ismerté válnak, vagy kitágul a horizont a teljesítménymotivált vs. kudarckerülő személyiségjegyek körül, nem leszünk sokkal ügyesebbek a gyakorlatban. |
| A munkatárs vezetői motiválásához – a szervezeti eszközrendszereken túl – az érzelmeken keresztül vezet az út. Természetesen
a feladatok és célok megfelelő kijelölése, a kompetenciák fejlesztése azonnal hat a motivációra, és sok egyéb tényező is, de valós elkötelezettség,
lelkes munkavégzés, optimális teljesítmény a lelki folyamatokat is érinti. Van, aki ezt belátja, van, aki elhiszi, és van olyan is, aki tapasztalja.
|
| Egyetlen fontos kérdés van: akarjuk-e? Ugyanis ez rendkívül idő és energia igényes. Mivel nincsenek azonos életek, a
munkatársakkal kialakult viszony eltérő és sokrétű, saját magunk mentális kapacitása és mélységei pedig többnyire rejtve maradnak. Mindig van olyan
vezető, aki gyakorlott „csoportjáró”, vagyis rálépett a belső fejlődés útjára. De ez nem jelenti azt törvényszerűen, hogy nekik jobban menne, mivel
a viselkedés azonnali visszatükrözése és korrekciója a készségfejlesztés terepe. |
|
| Ahhoz, hogy munkahelyi kontextusban, bármilyen munkatárssal szemben ülve pontosan megtaláljuk az érzelmek egyensúlyát,
ismernünk kell a saját érzelmi reakcióinkat. Tudnunk kell, vajon észleljük-e saját érintettségünket, meg tudjuk-e fogalmazni, miért szimpatikus,
vagy antipatikus a másik. Látjuk-e, hogy a beszélgetést valójában melyik érzelem mozgatja? Fel tudjuk-e tárni, egy esetleges közöny valódi okát,
tudunk-e élni a munkatárs büszkeségével? El tudjuk-e dönteni, hogy melyik a munkatárs számára meghatározó mentális körülmény, honnan táplálkozik
az ereje, melyik az a fonal, ahol „mellé tudunk ülni?” Kontrollálni tudjuk-e az érzelmi válaszok illeszkedését az egyes interakciókban? Átéljük-e
saját érzelmi erőterünket, amely valós hatást eredményez a munkatárs munkahelyi életében? Meg tudunk-e birkózni a tanulságokkal, ha „elvesztettünk”
egy támogató helyzetet? Érzékeljük-e a hibáink gyökerét, tudjuk-e kezelni a másik érdekében? |
|
| Nincs vége a kérdéseknek. Ahogy a fejlődésnek sem. Egyszer kell belépni a kapun. Akár ezen a tréningen. |
| |
|
