Elérhetőségek
+36-30-684-3336 info@actcontroll.hu
Csoportkezelés
Tréningmodulok:
• a csoport fejlődési szakaszai,
• jellemzők, veszélyek, vezetői feladatok,
• csoportdinamikai jellegzetességek,
• csoportszerepek jellemzői,
• a csoportkohézió kialakításának feltételei,
• kapcsolatrendszerek, szociális háló működése és befolyásolása.
 
 
A szinergia közgazdasági összefüggésben széles körben elfogadott, de az emberek vezetésére irányulóan többnyire a célok és feladatok összehangolására vonatkoztatjuk, amelynek eredményeképpen a csapat összteljesítménye több lehet, mintha az egyének önmagukban dolgozva végeznék el saját feladataikat. Ez igaz is, csak a szinergia kialakulását legalább annyira meg lehet akadályozni, mint amennyire serkenteni.
Egy vezetőnek tehát nem kizárólag az egyénnel szemben, de a csoporttal kapcsolatban is óriási a felelőssége. Ez a felelősség pedig nem elsősorban morális kontextusban, hanem a teljesítmény vonatkozásában értendő.
 
A vezetők sok esetben a „pull” stratégiát alkalmazzák, vagyis zászlóvivőként a csapat élén menetelve mutatják az utat, lépnek ismeretlen területre, oldják meg azokat a nehézségeket is, amelyekre a csapat is képes lenne. A „push” stratégiát megvalósító vezető maga előtt tolja a csapatot, élve az egyéni különbségek csoportkohéziós erejével, ami nem jelenti azt, hogy a saját kompetencia és felelősségi körébe tartozó ügyekben nem áll a csapat élére. Ahhoz, hogy a megfelelő kohéziós erő kialakuljon, és folyamatosan energiát kapjon, elengedhetetlen többek között az erőforrások biztosítása, ellenőrzési rendszerek felállítása, és a feladat betöltéséhez szükséges munkatársi motiváció és kompetencia folyamatos fejlesztése. De nem elegendő.
Az erre irányuló vezetői helyzetek – támogatás, visszajelzés, delegálás, utasítás – ugyanis minden munkatársra önállóan vonatkozó feladatok.
 
A csoporttal kapcsolatos vezetői munkához egyéb ismeretek is szükségesek. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a csoport milyen fejlődési folyamaton megy keresztül, éppen melyik fázisban tart, mit kell tennünk az adott életszakaszban.
Egy új csapat esetén a hierarchikus struktúrák, az egyéni szerepek és felelősségek az alakulás fázisában épülnek ki. Pontosan tudni kell a határokat, mert a túlzott siettetés, türelmetlenség elnyomhatja az egyéni erősségek és rejtett veszélyek felszínre hozatalát.
2011. Copyright ActControll Kft.