| A probléma mesterséges szimulálása hozzásegíti a résztvevőket az „aha” élmény megszerzéséhez, általa jutnak el a felismerés fázisába.
Az itt kialakított gyakorlatoknak egyszerűsítve, ugyanakkor felerősítve kell a munkahelyi helyzeteket szemléltetnie. Alkalmasnak kell lennie arra, hogy irányítsa
a résztvevőket, ezáltal „biztosan megtörténjenek” azok az események, amelyek a megbeszélések kiindulópontjai lehetnek. |
|
| A tervezés fázis ezen szakaszában kerül képbe a tréning dizájn: a környezet, amibe a munkahelyi helyzeteket szimuláljuk. Vannak
szituációk, amelyek csak tantermi körülmények között mutathatók be, és vannak olyanok is, amelyekhez különböző külső „eszközök” is alkalmazhatók az épített, vagy
természetes tréningpályától a lovas helyszínekig. Ezek az elemek a hatáskeltés miatt lehetnek fontosak. Nem szabad azonban öncélúan használni őket, mert ugyan
fokozzák az élményt, közben azonban elveszhet az eredeti cél, és a gyakorlat nem tölti be eredeti funkcióját, azaz nem ad kiindulópontot tapasztalatok levonásához. |
|
| A tapasztalatok levonása a felismerésben segít, célja, hogy mindenkiben tudatosuljon saját, társai és összességében a csapat működésmódjáról
kialakított közös kép. Ebben a fázisban kell analizálni a történteket, és azokból levonni a tanulságokat: mit kellett volna máshogyan tenni a konkrét feladatban a „sikeres”
megoldás érdekében? Itt van lehetőség rávilágítani a résztvevők viselkedésére, azok különböző aspektusból való érzékelésére és egymásra való hatására. |
|
| A tapasztalatok adaptációja továbbviszi a tanulságokat. A résztvevők „kiszállnak” a mesterséges helyzetből, és megkeresik azokat a munkahelyi
szituációkat, amelyekben a tanulságok alkalmazhatók. Elveket, szabályokat állítanak fel a napi munkavégzéssel kapcsolatban. |
|
| Ha a tréning jól tervezett, az adaptáció során vissza kell jutni azokhoz a szituációkhoz, amelyek a csapatépítési igényt életre hívták. Ilyen
esetben éri el a tréning a célját, és az élményen túl képes értéket teremteni a szervezet számára. |
|
